udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Intézménymutató: Temesvári Szerb Ortodox Egyházközség

2005. február 24.

A csanádi egyházmegye alapításának 975. évfordulójának ünnepségsorozatára velencei küldöttség érkezett Temesvárra Orlando Barbaro pátriárkai helynök vezetésével. Az olasz főpapok Szent Gellért-ereklyét hoztak a temesvári székesegyház részére, amelyet ünnepi szentmise keretében február 24-én nyújtanak át Roos Márton megyés püspöknek. A küldöttség tagjai hálaadó szentmisét mutattak be az egyházmegye alapításának színhelyén, a csanádi plébániatemplomban. A szentmisén részt vett a helybeli román és szerb ortodox egyházközség papja is. Roos Márton megyés püspök hangsúlyozta, hogy Őscsanád az a hely, ahonnan a kereszténység a Marostól délre lévő területekre kiáradt, és vértanúhalált halt első püspökének köszönhetően csaknem ezer év multán is uralkodó vallása az itt élő népeknek. /(Sipos): Őscsanád, a kereszténység bölcsője. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 24./

2006. július 21.

A Temesvári Római Katolikus Püspökség tiltakozását fejezte ki a Dóm (Losonczy) téri műemlékekre veszélyes, a környék lakóit háborgató állapotok miatt. A Szent György Székesegyház környékén számos, a művelődés, a szórakoztatás, illetve a kikapcsolódás céljából létrehozott létesítmény kapott helyet, de ezek a zaj, a hangoskodás, a szemét és a rendbontás forrásai lettek – fogalmaztak az egyházi elöljárók. A Dóm közvetlen közelében emelt színpad és óriáskivető elhelyezésénél mellőztek minden műemlékvédelmi előírást. Az egyházfők nemcsak a székesegyház, hanem a szerb-ortodox püspökség és a többi műemléképület, illetve a környék lakói érdekében emeltek szót. A polgármesteri hivatal szóvivője, Flavius Boncea megpróbálta elhárítani a felelősséget azzal, hogy az általuk szervezett programok este nyolc óra után kezdődnek. Ennek ellentmond a gyakorlat. /(Pataky): Egyházfői aggodalom a Dóm téri épített örökségért. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 21./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék